Nemzetközi foci

Brazil válogatott középpályásért verseng az Arsenal és a Chelsea

Keveset játszik, távozhat a Manchester United játékosa.

Az UOL Sport információja szerint az Arsenal és a Chelsea is vinné a Manchester United középpályását, Andreas Pereirát, aki szeptember 12-én az El Salvador elleni felkészülési találkozón mutatkozott be a felnőtt brazil válogatottban. Ha már Manchester United, láttad De Gea földöntúli bravúrját a Bajnokok Ligájában?

Ismét kabaréba fulladt Jürgen Klopp sajtótájékoztatója – VIDEÓ
Legalábbis a Pool-edző fülében mindenképp.

A középpályás tizenhat évesen került az MU-hoz a PSV utánpótlásától, és a 2014-15-ös idényben mutatkozott be az Old Traffordon a Tottenham elleni 3-0-ra megnyert találkozón. Ezt követően a spanyol élvonalbeli Granadához és a Valenciához is kölcsönadták, míg nem idén nyártól újra a manchesteriek első keretéhez tartozik.

José Mourinho azonban nem igazán ad lehetőséget a brazil labdarúgónak, a most futó szezonban csupán négy meccsen kapott lehetőséget a PL-ben.

címlapfotó: Christof STACHE / AFP

Olvasói sztorik