Nemzetközi foci

Az olaszok ismét honosításban gondolkoznak

Roberto Mancini külföldön is keresgél.

A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint Roberto Mancini, az olasz válogatott szövetségi kapitánya két argentin játékossal erősítné meg a keretet.

Egyikük, a középcsatár Sebastián Driussi tavaly nyár óta a szentpétervári Zenit játékosa, Olaszországban még soha nem futballozott, ennek ellenére már másfél évvel ezelőtt szóba került Itália nemzeti csapata kapcsán. A szélső Ignacio Pussetto idén nyáron igazolt az Udinesébe.

Esetükben az olasz szövetségnek nem lenne nehéz dolga, hiszen mindketten rendelkeznek olasz útlevéllel, és bár az argentin U20-as válogatottban szerepeltek, a felnőttek között még soha nem léptek pályára.

Az ő példájuk nem számítana egyedinek Olaszországban, hiszen évekkel ezelőtt Paulo Dybalát és Mauro Icardit is csábították, ők azonban úgy döntöttek, inkább kivárják, hogy az argentin válogatottba hívják őket.

nyitókép: Alexander Galperin / Sputnik