Elképesztő sztori látott napvilágot Cristiano Ronaldoval kapcsolatban. Az egész futballvilágot lázba hozta a hír, hogy a portugál klasszis közel 10 év után távozik a Real Madridból és a Juventusban folytatja.
A milánóiak egykori elnöke, Silvio Berlusconi a 2009-es BL-döntőt követően próbálkozott először Ronaldo odacsábításával, állítólag akkor az igazgatót arra kérte, hogy akár egy üres csekkel is (mellyel gyakorlatilag bármilyen összegre rábólintott volna, akármit is ír rá a portugál klasszis), de próbálja meg meggyőzni.
Akkor ugye Ronaldo inkább a Real Madridot válaszotta, de Berlusconi itt még nem adta fel. 2010 nyarán is megpróbálkozott, de akkor inkább Zlatan Ibrahimovicra esett a választás. A következő két évben is folyamatosan tervben volt Ronaldo Milánóba hozatala, de végül Berlusconi elismerte, nincsenek abban a pénzügyi helyzetben, hogy ezt megengedhetnék maguknak.
Egyébként akkoriban maga a portugál nyilatkozta azt, hogy az olasz bajnokság az nem az, ahol ő játszani szeretne, bár tisztelettel tekint rá. Milyen sokat változott a világ azóta, nemdebár?
És ha már Ronaldo szóba került, a Juventus már azt is eldöntötte, kit szeretnének mögé igazolni, mutatjuk a részleteket.