Nemzetközi foci

Fiola: Megérdemeltük a győzelmet; Vinícius: Adni akartunk valamit a szurkolóknak

A középhátvéd szerint a gólpassza is azt jelzi, hogy jó a csapatmunka a Vidinél.

A szaloniki győzelem után újra hatalmas bravúrt hajtott végre a Mol Vidi FC, amely ezúttal a Groupama Arénában győzte le a PAOK-ot az Európa Liga-csoportkör negyedik fordulójában – érdemes újra és újra megnézni Milanov bikafejesét, ami három pontot ért. A lefújást követően Fiola Attila és gólpasszt adó Vinícius értékelte a találkozót a Sport1 Tv kamerája előtt.

Mindenki nagyon jól játszott, le a kalappal! Nagyszerűen védekeztünk, jól kontráztunk, megérdemeltük a három pontot, köszönjük a szurkolóknak a biztatást. Az első negyedóra nagyon nehéz volt, nagyon elfáradtam, de mindenki akarta ezt a sikert, most lesz egy kis pihenő, vasárnap pedig jön a következő mérkőzés – fogta rövidre Fiola.

Willian felesége megmutatta az elképesztően szexi popsiját – FOTÓ
Vanessa Martins híres életmód blogger, de az Instagram-oldalán is nagyon népszerű.

Akárcsak a jobbhátvéd, úgy a védelem közepén remekül teljesítő Vinícius is elmondta, hogy megérdemelt a Vidi győzelme, jól teljesített a csapat.

Legutóbb hazai pályán hiába küzdöttünk a BATE ellen, ezért most mindenképp akartunk adni valamit a szurkolóinknak. Nem jellemző egy középhátvéd részéről a gólpassz, de ez is jelzi, hogy jó a csapatmunka, mindenki kitette a lelkét a pályán. Az edző jól felkészített minket, tudtuk, hogy egy ellentámadásból lehet esélyünk. Ezzel most előrébb vagyunk a tabellán, kiélvezzük ezt a győzelmet és aztán a jövőre koncentrálunk – így Vinícius.

címlapfotó: Kisbenedek Attila / AFP

Olvasói sztorik