Nemzetközi foci

Rivaldo már tudja, kit akar edzőnek a Real Madrid elnöke

A korábbi brazil klasszis szerint Pochettinót szerezné meg Florentino Pérez.

Továbbra sincs vezetőedzője a Real Madridnak, amely elnöke, Florentino Pérez a Barcelonától elszenvedett 5-1-es vereség után menesztette Julen Lopeteguit. A spanyol tréner helyét ideiglenesen a tartalékcsapatot irányító korábbi klasszis játékos, Santiago Solari vette át, akivel Sergio Ramosék 4-0-ra nyertek hétközben a Melilla elleni kupameccsen – az argentin edzőt a hétvégi bajnoki előtt Vinícius Juniorról is kérdezték, frappáns választ adott.

Amíg pedig nem dől el az edzőkérdés, szinte biztosra vehető, hogy minden napra jut egy hír a Lopetegui-utódról, ezúttal sincs másképp, most Rivaldo nyilatkozatától hangos a nemzetközi sajtó.

Én úgy hallottam, hogy Florentino Pérez nagyra tartja Mauricio Pochettino edzői kvalitását és szívesen megszerezné. Pochettino tapasztalt, jó menedzser, aki ismeri a spanyol bajnokságot, ezért úgy érzem, jó választás lenne. Pérez biztosan nem számított arra, hogy a csapat szereplése ilyen gyorsan a rossz irányba fordul, ezért most sok pénzt kell beleölnie, hogy új menedzsert hozzon, és Cristiano Ronaldo után gólképes csatárra is szüksége lesz. Most Pochettino mellett itt lenne a lehetőség Harry Kane-t is megszerezni – idézi az Evening Standard a korábbi brazil klasszist.

címlapfotó: Zhong zhenbin / Imaginechina / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.