Nemzetközi foci

Öt Arsenal-védő is kihagyja a Liverpool elleni rangadót

Nehéz dolga lesz így Unai Emery csapatának.

A tizenhárom mérkőzés óta veretlen Arsenal és a Liverpool londoni találkozója ígérkezik a legérdekesebbnek az angol bajnokság 11. fordulójában.

Az Unai Emery irányította Ágyúsok a szezont a Manchester Citytől és a Chelsea-től elszenvedett két vereséggel kezdték, azóta viszont nem találtak legyőzőre: a nyolc bajnoki, két ligakupa és három Európa-liga-találkozóból álló sorozatban mindössze egy döntetlenjük volt, mégpedig a legutóbbi PL-fordulóban, a Crystal Palace-szal szemben. Most viszont a korábbiaknál nehezebbnek ígérkező feladat vár rájuk, mert a veretlen, második helyezett Liverpoolt fogadják.

Az Arsenal helyzetét nehezíti, hogy Emery sérülés miatt öt védőjét – Hector Bellerínt, Sead Kolasinacot, Laurent Koscielnyt, Konsztantinosz Mavropanoszt és Nacho Monrealt – is nélkülözni kénytelen.

Jürgen Klopp együttese nyolc győzelem mellett két döntetlent játszott eddig a Premier League-ben, és bár 20 szerzett góljánál három csapat is eredményesebb volt eddig, a 10 forduló alatt kapott négy találat mutatja: a német szakember alaposan rendbe rakta a Liverpool védekezését.

Címlapkép: AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.