Nemzetközi foci

Malcom közölte a világgal, kitart a Barcelona mellett

A katalánok brazil sztárja szerte foszlatta a távozásával kapcsolatos pletykákat.

Nemrégiben beszámoltunk róla, hogy sajtóhírek szerint a Barcelona sztárja, Malcom átigazolási kérelmet nyújtott be csapatánál. Időközben azonban a brazil játékos szerte foszlatta a távozása körüli pletykákat, ugyanis saját Instagram-oldalán a következőket közölte a nagyvilággal:

Szeretném tisztázni a rólam szóló pletykákat. Rengeteg céllal érkeztem Barcelonába és akik ismernek tudják, mennyire elszánt vagyok. Boldog vagyok a fejlődésem miatt. Szeretném megvalósítani az álmaimat. A családom is egyre inkább kezdi megszokni a várost. De mindegy is, továbbra is harcolni fogok!”

Ez nem hangzik úgy, mintha nagyon távozni szeretne. Mindenesetre azt is meg lehet érteni, ha némileg frusztráltnak érezné magát a kevés játékidő miatt, hiszen ebben a szezonban csupán huszonöt percet kapott a pályán.

A brazil az El Clásicón sem lépett pályára, ami a magyar fogadók számára felfoghatatlan mennyiségű összeget hozott a konyhára.

Fotó: Malcom Instagram

Címlapkép: Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.