Nemzetközi foci

„Katasztrofális” – nemet mondott a Real Madridnak a csapat korábbi csillaga

Michael Laudrup ügynöke szerint nem ez a megfelelő pillanat a visszatérésre.

A spanyol sajtó szerint Michael Laudrup is felmerült a Real Madridnál, mint Julen Lopetegui (aki egyébként érdekes közleményben üzent a Realnak a kirúgását követően) utódja, ám a klub korábbi klasszisa elutasította a megkeresést – fogalmaz az m4sport.hu. Az As írta meg, hogy a legutóbb Katarban dolgozó, a nyár óta szabad dán legenda nemet mondott a madridiaknak, egyszerűen nem tartja ideálisnak az időpontot, hogy ekkora felelősséget vegyen a nyakába és leüljön a kispadjukra.

Belső információi alapján katasztrofálisnak látja a Realnál fennálló viszonyokat.A Laudrupot képviselő ügynök, Byram Tutumlu leszögezte, „figyelembe véve a történteket, nem ez a megfelelő pillanat a visszatérésre”.

Laudrupot korábban is kapcsolatba hozták már a Reallal, de egyszer sem sikerült megegyezni a feleknek. Játékosként két szezont futballozott a Madridban, 1994 és 1996 között 76 tétmeccsen, ahol egy bajnoki címet ünnepelhetett.

Edzői karrierje a dán válogatott stábjában indult, majd irányította a Bröndbyt, a Getafét, a Szpartak Moszkvát, a Mallorcát, a Swansea Cityt, a Lekwiyát, majd legutóbb az Al Rayyant. Bezsebelt dán bajnoki címet és kupát, angol Ligakupát, és Katarban is összejött egy-egy bajnoki és kupasiker.

Florentino Péreznek nincs könnyű dolga, mert Antonio Conte állítólag már kikosarazta, miután teljesen más elképzelések mentén képzelte el a munkát, új játékosokat is szeretett volna hozni, melyért nem igazán lelkesedett a Sergio Ramos vezette öltöző.

Így akár elképzelhető, hogy az ideiglenesen kinevezett Santiago Solarit véglegesítik. Persze ehhez olyan eredményeket is kell produkálnia, miközben alig akad hadra fogható védője.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik