Nemzetközi foci

Griezmann őszintén beszélt az Aranylabdáról

Világos céljai vannak a világbajnok csatárnak.

Az Atlético Madrid csatára, Antoine Griezmann elismerte, hogy álmai között szerepel az Aranylabda elnyerése.

A 27 éves játékos idén nyáron világbajnok lett a francia válogatottal, ráadásul a Horvátország ellen 4-2-re megnyert döntő legjobbjának választották.

Nem félek elárulni, hogy az Aranylabda, a Bajnokok Ligája, és a világbajnokság megnyeréséről álmodom. Sok dologról álmodom, arról is, hogy három gyerekem lesz. Ezek az álmok motiválnak, amikor felébredek minden reggel, és célokat keresek – nyilatkozta Griezmann.

Hozzátette, az Aranylabda a legkomolyabb egyéni elismerés, amit kaphat, a legjelentősebb hagyományokkal rendelkező, legrangosabb díj.

Mindazonáltal én olyan játékos vagyok, aki úgy gondolkodik, csapatban többet ér, mint egyénileg. Mindenesetre nagyszerű lenne, ha megkapnám a díjat, hiszen sok nehézségen mentem keresztül, különösen, miután hároméves koromban elszakadtam a családomtól – magyarázta.

Griezmann nemrégiben azt mondta, az Aranylabdát francia játékosnak kell megnyernie, de akkor még nem sejthettük, hogy saját magára céloz…

nyitókép: Quality Sport Images/Getty Images

Olvasói sztorik