Nemzetközi foci

Az új Neymar nyughatatlan: ismét Európába vágyik

Gabriel Barbosa megint jó formában van.

Gabriel Barbosa 2016 nyarán nagy reményekkel érkezett Európába, a 20 éves brazil csatárt ‒ aki akkor már hazája felnőtt válogatottjában is bemutatkozott ‒ az Internazionale igazolta le öt évre.

Gabigolt az új Neymarként emlegették, azonban egyik becenevének sem tudott megfelelni, nem találta a helyét, a gólok elmaradtak. Tavaly nyáron a portugál Benficának adták kölcsön, de ott sem járt sikerrel ‒ egyszer például reggelig egy night clubban mulatott ‒, végül visszatért korábbi klubjához, a Santoshoz.

Hazájában ismét magára talált a fiatal játékos, harminc bajnoki meccsen 16 gólt szerzett, azonban hamarosan döntenie kell a jövőjéről, hiszen a milánóiak januárban visszavárják.

Természetesen van rá esély, hogy a Santosban maradok. Amennyire én tudom, az elnök szeretne megtartani. Januárig még sok idő van, ezért inkább a hátralévő mérkőzésekre kell összpontosítanom, erre a témára pedig majd visszatérünk. Nagyon boldog vagyok, de továbbra is arról álmodom, hogy Európában játszhassak. Persze, ez nem csak rajtam múlik, hanem a Santoson és az Interen is – nyilatkozta Barbosa.

A még mindig csak 22 éves csatár iránt a hírek szerint az Atlético Madrid is érdeklődik.

nyitókép: PEDRO VALE / WWW.AGIF.COM.BR / AGIF

Olvasói sztorik