Nemzetközi foci

Kiutálták a szupersztárt a Barcelona játékosai

Ousmane Dembélé viselkedése kiverte a biztosítékot a katalánoknál.

A Don Balón információi szerint a Barcelona játékosai egyre nehezebben tűrik Ousmane Dembélé hozzáállását. A fiatal francia válogatott játékos rendszeresen elkésik az edzésekről, sőt, állítólag azért nem kezdett az Inter elleni BL-mérkőzésen, mert oda is huszonöt perc késéssel érkezett meg.

Ennek eredményeként állítólag már januárban kiadhatják az útját, ha jön érte elfogadható ajánlat. A huszonegy éves támadó egyébként ebben a szezonban eddig tizenegy meccsen öt gólt szerzett, így annyira a teljesítményére nem is lehetne panasz, más kérdés, hogy a viselkedése már a csapattársak szemét is szúrja.

Időközben kiderült, a Barcelona másik sztárja is veszélyben lehet, ugyanis már a kezdetek óta nem kért belőle a csapat edzője.

Címlapkép: David S. Bustamante/Soccrates /Getty Images

Olvasói sztorik