Nemzetközi foci

Marcos Alonsóval szerződést hosszabbított a Chelsea – hivatalos

A spanyol játékos 2023-ig írt alá.

Két évvel, 2023 nyaráig meghosszabbította szerződését a Chelsea labdarúgócsapatával Marcos Alonso – írja az MTI. A 27 éves spanyol szélső hátvéd 2016-ban, 24 millió euróért igazolt a Fiorentinától az angol együtteshez, mellyel rögtön első szezonjában bajnoki címet ünnepelhetett.

Boldog vagyok, hogy hosszabbítottam a világ egyik legjobb klubjával. Két remek idényen vagyok túl, remélem, a folytatás is hasonló lesz

– jelentette ki a háromszoros válogatott játékos.

Marcos Alonso Londonba szerződése óta alapembernek számít, eddig összesen 92 mérkőzésen lépett pályára és ezeken 15 gólt szerzett a jelenleg a Premier League harmadik helyén álló együttesben, amely a Vidi FC Európa Liga-ellenfele.

Ha már a fehérvári gárda: félelmetes mérleggel várja a PAOK a magyar csapatot az EL-ben.

Marcos Alonsóval hosszabbított a Chelsea – fotó: AFP / Sebastian Frej / Pro Sports Images Ltd / DPPI

címlapkép: Clive Rose/Getty Images

Olvasói sztorik