Nemzetközi foci

A klublegenda szerint, Arthur lehet a Barcelona következő csillaga

Xavi úgy véli, benne van az a bizonyos „Barca-DNS”.

Xavi egyértelműen a Barcelona egyik, ha nem a legnagyobb legendája, így az ő véleményére igen is sokat lehet adni. A korábbi spanyol válogatott középpályás ugyanis arról beszélt, kiben látja szeretett klubja jövőjét, ezt a személyt pedig a nemrég érkezők között kell keresni.

A jelenleg a katari al-Szaddnál szereplő Xavi szerint Arthur Melo az, aki a katalánok következő igazán nagy csillaga lehet:

Azon játékosok egyike, akiben benne van a „Barca-DNS”. Minden képessége megvan hozzá, hogy sikeres legyen, csak bízni kell benne. Azt gondolom, olyasvalakiről beszélünk, aki egy egész korszakot is meghatározhat.”

A még csak huszonkét esztendős Arthur eddig négy bajnokin lépett pályára, de két alkalommal már a Bajnokok Ligájában is segítette csapatát. Ki tudja, lehet, hogy ő lesz a Barcelona jövője?

Van viszont valaki, aki már januárban elpályázhat a katalánoktól, ráadásul a londoni gigásztól már konkrét ajánlat van érte készülőben.

Címlapkép: Jose Breton/NurPhoto via Getty Images

Olvasói sztorik