Nemzetközi foci

Luis Enrique elárulta, mit tett volna a játékosaival az öltözőben

Három gólt kaptak az első félidőben, normál esetben kinyírta volna őket, de most meglehetősen kedves volt.

A spanyol válogatott Wales kiütésével vélhetően elbízhatta magát, ugyanis csúnya pofonba hajtott bele Angliával szemben. A „háromoroszlánosok” az első félidőben cirka húsz perc alatt hármat vágtak Luis Enrique csapatának, akiről mind tudjuk, mekkora vehemenciával van megáldva.

Ehhez képest úgy nyilatkozott, hogy bár három gólos hátrányban voltak a fordulás előtt, elmondása szerint ő mégsem akadt ki az öltözőben:

Bámulatos voltam a játékosaimmal a félidőben. A normális az lett volna, ha kinyírom őket…”

Paco Alcácer aztán némileg biztosított némi reménysugarat a spanyolok számára, de ezután már csak Sergio Ramos tudott betalálni, ő is a kilencvennyolcadik (!) percben, így 3-2-re tudott nyerni az angol csapat.

A nap másik mérkőzésén, a magyar válogatott bár három gólt lőtt, mégis csak döntetlent ért el Észtország ellen, Marco Rossit, a csapat szövetségi kapitányát ilyen feldúltnak talán még nem is láttuk.

Címlapkép: Quality Sport Images/Getty Images

Olvasói sztorik