Nemzetközi foci

Neuer úgy érzi, sok kritikát kapnak majd a hollandok elleni vereségért

Csapattársa szerint legalább három-négy góllal nyerniük kellett volna.

A holland válogatott remek játékkal lépett túl Németországon a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában. Azt már megmutattuk, hogy a négy évvel ezelőtti világbajnokok védelmében mekkora fejetlenség uralkodott az első bekapott gólnál, most azonban jöjjenek a főszereplők gondolatai a találkozóról.

Manuel Neuer a hollandok vezető találatánál nem igazán állt a helyzet magaslatán, de úgy érzi, összességében sokkal többet kellett volna produkálniuk, főleg a helyzetkihasználás terén.

Kialakítottunk néhány helyzetet, de a szögleteink nem voltak elég jók. Korán megszerezhettük volna a vezetést. A bekapott gól után megpróbáltunk visszajönni a meccsbe, így jobban kinyíltunk, ezért kaptuk a második és a harmadik gólt. Sok kritikát kapunk majd ezért, de másképp is alakulhatott volna a mai meccs.”

A német portás mellett Mats Hummels is a kimaradt lehetőségeket nehezményezte:

Be kéne lőni a helyzeteket. Ez kétségtelen. Elvesztettünk 3-0-ra egy meccset, amit meg kellett volna nyernünk. Nem arra gondolok itt, hogy csak egy játékoson múlnak a lehetőségeink, ez néha balszerencse, néha valamifajta ostobaság eredménye. Idegenben Hollandia ellen három-négy gólt simán lőnünk kellett volna, erre kikapunk 3-0-ra.”

Címlapkép: EMMANUEL DUNAND / AFP

Olvasói sztorik