Az Aranylabdát alapító France Football francia szaklap hétfőn adta ki a 2018-as díj harminc jelöltjét, akik közül majd kikerül az év legjobb játékosa. Roppant erős névsor állt össze a nap végére, a listán szereplő Antoine Griezmann pedig hamar elmondta, meglátása szerint kinek kellene átvennie decemberben a 2018-as elismerést.
Nem kérdés, az Aranylabdát francia játékosnak kell megnyernie.
– így az Atlético Madrid 27 éves csillaga, aki nyáron világbajnoki címet nyert a gallokkal, a fináléban a meccs emberének választották meg, miközben az Európa Ligában is csúcsra ért a madridiakkal.
Ha Griezmann-nak igaza lesz, közülük kerül ki a győztes
A harmincas Aranylabda-listán egyébként a francia futballisták vannak többségben, hiszen heten (!) is pályáznak az elismerésre. Griezmann mellett Benzema, Kanté, Lloris, Mbappé, Pogba és Varane nevével találkozhatunk.
A nemzetek szerint 30-as elosztása:
címlapkép: Quality Sport Images/Getty Images