Nemzetközi foci

Menesztették Paulo Sousát a Tiencsin Csüancsientől – hivatalos

A Videoton korábbi edzőjének távoznia kellett a kínai csapattól.

Menesztették csütörtökön Paulo Sousa vezetőedzőt a Tiencsin Csüancsien labdarúgócsapatától. A portugál szakembernek azt követően kellett távoznia a kínai klubtól, hogy az előző szezonbeli, újoncként elért harmadik hely után a mostani idényben hat fordulóval a bajnokság befejezése előtt csak a 13. helyen állnak a tizenhat csapatos első osztályban.

Neymar csele után csoda, ha tudott aludni a Crvena zvezda védője – VIDEÓ
Álló helyzetből osztott ki neki egy kötényt...

Az együttes az ázsiai Bajnokok Ligájában is érdekelt volt, ott a negyeddöntőben búcsúzott. A korábban a Videotont, kínai szerepvállalását megelőzően pedig a Fiorentinát irányító Sousa tavaly novemberben vette át a csapatot Fabio Cannavarótól, utódja – átmenetileg – Csen Hsziang-fu lett.

Ha már edzőváltás, Sousa még mindig örülhet, hogy nem járt úgy, mint angol kollégája, akit megdobtak egy fej káposztával.

(MTI)

címlapfotó: Zhong zhenbin / Imaginechina

Olvasói sztorik