Nemzetközi foci

Egyetlen góllal volt jobb a Chelsea a Vidinél

Morata találatára nem volt fehérvári válasz: Kovács István lábában maradt az egyenlítés a hajrában.

Európa Liga, csoportkör, 2. forduló, L-csoport

Chelsea FC – Mol Vidi FC 1-0 (0-0)
London, Stamford Bridge, 39925 néző. Játékvezető: Zelinka (cseh)
Chelsea: Kepa – Zappacosta, G. Cahill, Christensen, Emerson – Loftus-Cheek (Barkley, 65.), Fabregas, Kovacic – Willian (Moses, 73.), Morata, Pedro (Hazard, 54.). Vezetőedző: Maurizio Sarri.
Vidi: Tujvel – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nikolov, Hadzic (Pátkai, 83.), Milanov (Hodzic, 83.)– Nego, Huszti (Kovács I., 77.) – M. Scsepovics. Vezetőedző: Marko Nikolics.
Gólszerző: Morata (70.)

Az Európa Liga második fordulójában a Mol Vidi FC a világhírű Stamford Bridge-re látogatott, ahol az előzetesen topfavorit Chelsea-vel csapott össze. Az első húsz percben sorra alakította ki a helyzeteket a házigazda, de kaput – nagy ziccerben sem – találták a világsztárok. Elsősorban Morata került több ízben nagy helyzetbe, de lehetőségeit elpuskázta a spanyol csatár. A félidő hajrájában Huszti, majd Nego előtt is adódott lehetőség a londoni kapu előtt, azonban a gólcsend a szünetig nem tört meg.

Vége a titkolózásnak: egy párt alkot a Bayern München két futballistája
A bajor sztárcsapat hivatalos oldalán is megerősítette a hírt.

A fordulás után beszorította a Chelsea a Vidit, majd az 54. percben Hazard is érkezett csereként, hiszen a londoni fölény gólban továbbra sem mutatkozott meg. A fehérvári együttes a 70. percig bírta a nyomást, ám ekkor Willian csúsztatása után Morata közvetlen közelről már nem hibázott, 1-0.

Ha a Chelsea-kapus két centivel kisebb, most a Vidin ámul Európa – VIDEÓ
Kovács István óriási helyzetet hagyott ki a 83. percben.

Nem sokkal később Barkley egy szöglet után felsőlécet fejelt, majd a 83. percben óriási Vidi-helyzet maradt ki. A csereként beállt Kovács lövésénél Kepa óriási bravúrt bemutatva védett. A hajrában az eredmény már nem változott, a Vidi egyetlen góllal maradt alul a Premier League-ben még veretlen „londoni kékekkel” szemben.

A Chelsea két fordulót követően hibátlan mutatóval vezeti a kvartettet, míg a Vidi egyelőre pont nélkül az utolsó. 

A nap bejelentését Münchenben tették: egy párt alkot a Bayern két játékosa.

További eredmények:

L-csoport
BATE Boriszov – PAOK 1-4 (0-3)
Chelsea FC – Mol Vidi FC 1-0 (0-0)
A-csoport
Bayer Leverkusen – AEK Larnaca  4-2 (1-1)
Zürich – Ludogorec Razgrad 1-0 (0-0)
B-csoport
Rosenborg – RB Leipzig 1-3 (0-1)
Red Bull Salzburg – Celtic 3-1 (0-1)
C-csoport
Bordeaux – FC Köbenhavn 1-2 (0-1)
Zenit Szentpétervár – Slavia Praha 1-0 (0-0)
D-csoport
Fenerbahce – Spartak Trnava 2-0 (0-0)
Anderlecht – Dinamo Zagreb 0-2 (0-1)
E-csoport
Vorszkla Poltava – Sporting CP 1-2 (1-0)
Qarabag–Arsenal  0-3 (0-1)
F-csoport
Real Betis – F91 Dudelange 3-0 (0-0)
AC Milan – Olympiakosz Pireusz 3-1 (0-1)
G-csoport
Szpartak Moszkva – Villarreal 3-3 (1-1)
Rangers – Rapid Wien 3-1 (1-1)
H-csoport
Apollon Limassol – Olympique Marseille 2-2 (0-0)
Eintracht Frankfurt – Lazio 4-1 (2-1)
I-csoport
Malmö FF – Besiktas 2-0 (0-0)
Sarpsborg–Genk 3-1 (1-0)
J-csoport
FK Krasznodar – Sevilla 2-1 (0-1)
Standard Liege – Akhisarspor  2-1 (2-1)
K-csoport
Asztana–Rennes 2-0 (0-0)
Jablonec – Dinamo Kijev 2-2 (1-2)

címlapkép: molvidi.hu

Olvasói sztorik