Nemzetközi foci

Nagy Ádám: Három meccsel senki nem alapozza meg a szezonját, de…

A magyar játékos tudta: Pulgár eltiltását követően élni kell a lehetőséggel.

Nagy Ádám az elmúlt három olasz élvonalbeli fordulóban mindannyiszor a bolognai kezdőben kapott lehetőséget. Teljesítményéről és kilátásairól az olasz futball szakértőjét, Mártha Bence már elmondta a véleményét, a Digi Sportnak pedig a 23 éves középpályás is nyilatkozott. .

Örültem, hogy mindhárom mérkőzésen szóhoz jutottam, azt persze sajnálom, hogy a Juventus ellen nem tudtunk meglepetést okozni, persze a Roma és az Udinese ellen begyűjtött három pontnak örülök. Sűrű hét van mögöttünk, hiszen hét nap alatt három mérkőzést játszottunk

– kezdte Nagy Ádám, aki csapattársa, Erick Pulgar piros lapja után érezte: eljöhet az ő ideje.

– Pulgar eltiltását követően éreztem, hogy ez az én lehetőségem lehet. A Bolognában most – csakúgy, mint a válogatottban – a védelem előtt kapok lehetőséget, erre a posztra pedig ketten vagyunk Erickkel (Pulgar – szerk.), ezért gondoltam, hogy az ő eltiltásával megnyílik előttem a lehetőség.

A kilátásairól

Úgy érzem, egész jó kapcsolat alakult ki köztem és a Mister (Filippo Inzaghi – szerk.) között, ennek nagyon örülök. Nagyon remélem, hogy bent tudok maradni a kezdőcsapatban, persze ehhez az edzéseken is úgy kell dolgozni, aztán a meccsen bizonyítani.

– Három meccs nyilván nem alapozza meg egy játékos egész szezonját, de úgy érzem, ha meccsről meccsre tudok hozni egy szintet, illetve még javítani is tudok, biztos pont lehetek a csapatban: akkor az edző fejével gondolkozva, betenném magam a csapatba. Persze minden csak rajtam múlik, a saját kezemben van a sorom, élnem kell a lehetőséggel – zárta szavait Nagy.

címlapkép: Emilio Andreoli/Getty Images

Olvasói sztorik