Nemzetközi foci

Inzaghi aligha változtat: Nagy Ádám bennragad a bolognai kezdőben?

Az olasz futball magyar szakértője, Mártha Bence úgy látja: a középpályás már bizonyított, ugyanakkor szenvedős év elé néz klubcsapatával.

Az olasz szaksajtóban újfent előtérbe került Nagy Ádám, ez pedig nem véletlen: a 23 éves magyar középpályás az elmúlt három olasz élvonalbeli fordulóban mindannyiszor a bolognai kezdőben kapott lehetőséget. Honfitársunk végigjátszotta az AS Roma (2-0), a Juventus FC (2-0) és az Udinese (2-1) elleni bajnokit, csapata ezen találkozók alkalmából hat pontot zsebelt be, csupán a címvédő skalpját nem sikerült begyűjteni.

Nagy Ádám hétvégén – mondhatni – főszereplő volt az Udinese ellen, hiszen az első bolognai gólt érő akció tőle indult. A mutatott formának köszönhetően több külföldi lap is igencsak elismerően írt teljesítményéről.

Persze a magyar játékos előtérbe kerüléséhez hozzátartozik az is: az idény első négy mérkőzésén Filippo Inzaghi a Copa-győztes chilei Erick Pulgart favorizálta, aki azonban a Genoa elleni bajnokin piros lapot kapott, ezért az olasz szövetség három meccsre elmeszelte.

Nagy Ádám ugyanakkor az elmúlt hetekben élni tudott a lehetőséggel és a pályán bizonyított. A magyar középpályás helyzetéről és a további (lehetséges) kilátásairól a Rangadó az olasz futball szakértőjét, Mártha Bencét kérdezte.

– Jelen pillanatban az a nagy kérdés, hogy Ádám hogyan áll Inzaghinál a személyes szimpátia kérdésében. Az jól látszott az elmúlt meccseken, hogy Pulgar eltiltását követően a Bologna taktikai hadrendje nem változott, tehát az olasz edző Nagy Ádámot játszatta az eltiltott futballista helyén. Ez a tendencia már akkor is látszott, amikor a magyar játékos csak csere volt, hiszen rendre a chileit váltotta. Inzaghi tehát a középpálya közepén a két említett játékossal számol.

Nagy Ádám élni tudott a lehetőséggel – fotó: Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images

Markáns, masszív és jó teljesítmény Nagy Ádámtól

Meglátásom szerint kijelenthetjük: Pulgar egyetlen egyszer sem játszott olyan jól a poszton, mint tette azt Ádám hétvégén, az Udinese ellen.

– Pazar mutatókat hozott, markáns, masszív és jó teljesítményt láthattunk tőle, ráadásul a csapata is győzött. Egyébként nem meglepetés, hogy Ádám egy Udinese ellen fel tudja venni a játék ritmusát vagy éppen kiemelkedik a mezőnyből, hiszen két évvel ezelőtt, az első bolognai szezonjában már megmutatta, mire képes. Persze tény: ez a mostani három meccs a legjobbkor jött Ádámnak, nagy kellett neki a lehetőség.

Mi várható a folytatásban?

– Pulgár eltiltása lejárt, így jelen helyzetben az a nagy kérdés, hogy Ádám bent ragad-e a bolognai kezdőcsapatban. Szerintem Inzaghi a következő körben is magyar játékossal számol. Meglátásom szerint valami nagyon furcsa magyarázatnak kell lennie, hogy a következő fordulóban, a Cagliari ellen ne ő kezdjen.

Nagy Ádám és a posztkérdés: nem a támadásokért felel!

– A folytatásban természetesen hasonló meggyőző teljesítményt várok Ádámtól. Nyilván jobb lenne, ha a támadásokba valamelyest jobban belépne, de neki egész egyszerűen nem ez a feladata. A mostani, 3-5-2-es hadrendben Ádám közvetlenül a védelem előtt játszik, tehát nem az dolga, hogy a támadásokat segítse.

Persze az nem baj, ha néha-néha ő is felér az ellenfél tizenhatosához és kapura tud lőni, de tőle – erről a posztról – az már extra lenne.

Vajon mire lehet képes a Bologna a szezon első felében?

Nagy Ádám klubja jelenleg tizenötödik a húszcsapatos élvonalbeli tabellán: az olasz futball magyar szakértője szerint nehéz év vár a bolognaiakra.

– Sokat nem várok a mostani Bolognától. Meglepődnék, ha a klub a mostani idényt nem a tabella alsó szekciójában töltené – az pedig nyilvánvaló, hogy a tizenötödik és a huszadik pozíció között mindenki érintett a kiesés elleni harcban. Nem erős csapat a Bologna, ráadásul olyan kiemelkedő játékosuk sincs, aki a hátán cipelné az egyesületet, ezért azt jósolom, hogy szenvedős év vár Inzaghiékra – fogalmazott Mártha Bence.

címlapkép: Mario Carlini / Iguana Press/Getty Images

Olvasói sztorik