Nemzetközi foci

Horrorhónap vár a gyengébb formában játszó Barcelonára

Akár Valverde alatt is megremeghet a kispad.

Mindössze két pontot szerzett a legutóbbi három spanyol LaLiga-mérkőzésén a címvédő FC Barcelona – a Girona elleni hazai 2-2-t egy Leganés elleni, idegenbeli 2-1-es vereség követte, majd a Bilbao ellen is csak 1-1-re futotta odahaza.

Nincs könnyű helyzetben a csapat, amely újabb alapemberét veszítette a szerdai, Tottenham elleni Bajnokok Ligája-találkozó előtt.

A Marca szerint sorsdöntő hónap elé néz az együttes, legalábbis a vezetőedző Ernesto Valverde: akár az állásába is kerülhet, ha a rangadókkal teli hónapban is folytatja a csapat a gyenge sorozatát.

Az október 3-i, Tottenham elleni idegenbeli mérkőzést a Valencia elleni idegenbeli találkozó követi vasárnap, majd két héttel később a Sevillát fogadják, szintén a bajnokságban. A hónap utolsó teljes hetében előbb az Internazionale érkezik a BL-ben (24-e), majd október 28-án a Real Madrid elleni El Clásicónak ad otthont a Camp Nou.

Kiemelt kép: Burak Akbulut/Anadolu Agency/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.