Nemzetközi foci

Gary Neville szerint a Manchester United vezetőivel van nagy baj

Kiosztotta egykori feletteseit a klublegenda.

A hétközi Ligakupa-kiesés után az angol bajnokság legutóbbi fordulójában is kikapott a Manchester United, ezúttal a West Ham Unitedtől. José Mourinho együttese így már három tétmeccs óta nyeretlen, a tréner ráadásul a hírek szerint a klub egyik legnagyobb értékével, Paul Pogbával sem ápol jó viszonyt.

A rossz szereplés miatt egyesek már a portugál szakember távozását emlegetik, azonban Gary Neville, a klub egykori legendás játékosa másban látja a hibát, és ennek hangot is adott egy friss Twitter-bejegyzésében:

– Ez a káosz akkor kezdődött, amikor a United nyolc hónap után kirúgta David Moyest, elveszítve ezzel minden értéket, amit a klub száz éven keresztül épített. Ez nem a menedzser hibája, hanem a fölötte állók vezetői képességének hiánya

– jelezte Neville, aki szerint a vezetők mindenféle elképzelés nélkül irányítják a klubot.

A 85-szörös angol válogatott védő 1992 és 2011 között volt a United játékosa – profi karrierje során csak itt játszott. David Moyes 2013 nyarán lett az MU menedzsere, ő váltotta a legendás Sir Alex Fergusont – hat évre szóló szerződését azonban a következő év áprilisában, 27 győzelem, 9 döntetlen és 15 vereség után már fel is bontották.

Kiemelt kép: Imaginechina/AFP

Olvasói sztorik