Nemzetközi foci

Már Gattuso is az AC Milant bírálja

A milánóiak újfent ikszeltek, a 14. helyről várják a folytatást.

Az olasz élvonal hatodik fordulójában az AC Milan csütörtök este lépett pályára, de idegenben nem bírt az Empolival. A találkozó után a milánóiak mestere, Gennaro Gattuso éles kritikát fogalmazott meg csapatával szemben.

Nem vagyunk nagyszerű csapat és elég hatékonyak sem. Az első, illetve a második félidőben is sok helyzetet alakítottunk ki, aztán jött egy hiba, ami nagyon sokba került. A mai találkozó is szerencsétlen végkimenetelű volt, de előre kell tekintetünk, mindenképpen jobb helyzetkihasználás kell a következő mérkőzéseken

– így a 40 éves szakember.

A Milan ezidáig öt meccset játszott le az új szezonban, hat pontot gyűjtve csupán 14. a tabellán.

Gattuso nem kímélte saját csapatát – fotó: AFP PHOTO / Ben STANSALL

címlapkép: Gabriele Maltinti/Getty Images

Olvasói sztorik