Nemzetközi foci

Kulcsemberek maradnak le a Chelsea és a Liverpool rangadójáról

Három nap elteltével ismét összecsapnak.

A szerdai Ligakupa-mérkőzés után szombat este az angol bajnokság hetedik fordulójában is találkozik egymással a Chelsea és a Liverpool. A Ligakupában a londoniak jutottak a 16 közé, miután 2-1-re győztek idegenben. Hazard pazar gólját érdemes megnézni.

Paul Pogba sorsáról novemberben tárgyal az MU – sajtóhír
Mino Raiola már a manchesterieket sürgeti.

Jürgen Klopp vezetőedző – tavasszal Bajnokok Ligája-döntős – együttesének ez volt az első veresége az új idényben. A Chelsea rögtön az első tétmeccsét elveszítette – 2-0-ra kikapott a Manchester Citytől az angol Szuperkupa-mérkőzésen augusztus elején –, azóta viszont veretlen.

Szerdán egyik csapat sem a legerősebb összeállításban lépett pályára, és a házigazda londoniak közül a bajnoki találkozón is hiányozni fog a sérült Marco van Ginkel, de Andreas Christensen, Ruben Loftus-Cheek, Pedro és Antonio Rüdiger szereplése is kérdéses. A listavezető Liverpool keretéből Divock Origi és Alex Oxlade-Chamberlain biztosan, Adam Lallana és Virgil van Dijk valószínűleg nem játszhat.

– A világ egyik legjobb csapata ellen nyertünk – nyilatkozta szerda este Eden Hazard, aki a Chelsea második gólját szerezte az Anfield Roadon. Játékstílusukról elmondta, hogy míg Antonio Conte az ellentámadásokra alapuló taktikát részesítette előnyben, addig a nyáron érkezett Maurizio Sarri sokkal több labdabirtoklást kér tőlük.

Címlapkép: AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik