Nemzetközi foci

Nagy fordulat az Aubameyang-ügyben – hivatalos

A bejelentést követően visszakozott.

A volt válogatott Daniel Cousin egyedül irányítja szövetségi kapitányként Gabon válogatottját, miután az Arsenalban játszó Pierre-Emerick Aubameyang édesapja, Pierre-Francois Aubameyang nem vállalta el a felkérést.

A helyi szövetség (FEGAFOOT) a múlt héten még azt közölte, hogy a két korábbi válogatott játékos közösen vezeti majd a nemzeti együttest, ám az Arsenal támadója ezután komoly kritikát fogalmazott meg a szervezettel kapcsolatban.

Aubameyang azt állította, édesapja nem fogadta el a kapitányi kinevezést, beteg is volt, és nem is akarta elvállalni a gaboni válogatott vezetését.

Az Arsenal légiósa szerint „ez egy újabb példa arra az amatőrizmusra, amely a szövetségnél folyik”.

A szövetség erre úgy reagált: a gaboni sportminiszter nyomására jelentették be szövetségi kapitányként Cousint és Aubameyang édesapját.

A végül most egyedüliként kinevezett Cousin a spanyol José Antonio Camachót követi a kispadon, neki az eredménytelenség miatt kellett távoznia szűk két év után.

Az új szakvezetővel az a cél, hogy a csapat kijusson a 2019-es Afrika Kupára.

nyitókép: AFP / Tobias SCHWARZ

Olvasói sztorik