Nemzetközi foci

Isco és Carvajal nélküli kezdőcsapattal vívja a Sevilla elleni rangadót a Real Madrid

Asensio és Odriozola pótolhatja a két fontos alapembert szerda este.

A most futó spanyol bajnokság eddigi legnagyobb rangadójára készül szerda este a Real Madrid, amely az Európa Liga-főtáblás Sevilla otthonában lép pályára.

A Ramón Sánchez Pizjuánban általában sosincs könnyű dolga a királyi gárdának és a lelátóról érkező hangulat sem túl barátságos, erről elsősorban Sergio Ramos, a Sevilla korábbi játékosa tudna izgalmas sztorikat mesélni. Az andalúziai klub vezetősége ezért a mérkőzés előtt külön felhívta a drukkerek figyelmét, hogy továbbra is óriási szenvedéllyel, de az ellenfél maximális tisztelete mellett szurkoljanak – írja a Mundo Deportivo.

Az utóbbi években sem megy igazán a játék a Realnak a sevillai oroszlánbarlangban, legutóbbi hét tétmeccsén csak egyszer tudott győzni. Az összmérleget tekintve egyébként a két csapat 144 alkalommal találkozott egymással, ebből 76 alkalommal a madridiak, míg 42-szer az andalúzok győztek, döntetlen 26-ször született.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Julen Lopetegui vezetőedző nem számíthat Iscóra, akit kedden megműtöttek vakbélgyulladása miatt, így hetekre kidőlt. A spanyol tréner feje azonban egy másik kulcsjátékos miatt is fájhat, Dani Carvajal sem lesz bevethető, így akárcsak az Espanyol ellen, ismét Odriozola kaphat szerepet a jobbhátvéd poszton.

Hihetetlenül bénán színészkedett Falcao – VIDEÓ
Az Angers ellen sem neki, sem a csapatának nem ment a játék.

Az AS előzetes várakozása szerint Isco helyett Asensio lép pályára, míg az egyelőre kérdéses, hogy a FIFA-gálán az év legjobbjának választott Luka Modric vagy Dani Ceballos fut ki a gyepre – arra emlékszel, hogy a hétvégén mindenki Ceballos varázslatos passzán ámuldozott?

Pablo Machínnak is bőven akadnak gondjai, a védelemből kidőlt Sergio Escudero, Mercado, Gonalons és Amadou is, igaz, ha ilyen ütemben termelik a gólokat, mint a legutóbbi két meccsen, akkor ez nem is biztos, hogy olyan nagy problémát fog jelenteni – az EL-ben a Standard Liége ellen 5-1-re, míg a Levante otthonában 6-2-re nyertek Jesús Navasék.

A 22 órakor kezdődő összecsapást a Spíler2 Tv élőben közvetíti.

A várható kezdőcsapatok az AS szerint.

as.com

címlapfotó: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik