Nemzetközi foci

Modric: kemény munkával bármi elérhető

A horvát világsztár a világ minden futballszerető emberének ajánlotta az Év játékosa-díjat.

Korábban megírtuk: Luka Modric lett az év játékosa a FIFA-nál. A horvát zseni – aki decemberben az Aranylabdát is bezsebelte – a Cristiano Ronaldo, Mohamed Szalah kettőst előzte meg. Azóta jó pár esemény követte a díjátadót: a Barca-vezető például páros lábbal beleszállt a díjat bezsebelő Real-sztárba, emellett egy sztáredző is beszólt a tiszteletlen Messinek és Ronaldónak, akik kihagyták a gálát. Azt pedig, hogy Messi és Ronaldo hogyan szavazott, hogy náluk ki volt az első, itt mutattuk meg.

Micsoda blama: a Marseille hazazavarta Luka Modricot
Döbbenetes titkot árult el El Hadji Diouf.

Modric egyébként a világ minden futballszerető emberének ajánlotta az Év játékosa-díjat. A 33 éves játékos azt mondta, ez az elismerés egyfajta inspiráció lehet a fiatal futballisták számára, Ronaldo és Messi távolmaradására viszont nem reagált. Csupán annyit mondott:

A következő generáció ebből is láthatja, hogy kemény munkával bármi elérhető – tette hozzá.

A horvát labdarúgó a szavazatok 29,05 százalékát begyűjtve győzött, megelőzve az ötszörös aranylabdás portugál Cristiano Ronaldót (19,08 százalék) és az egyiptomi Mohamed Szalahot (11,23 százalék).

Legutóbb 2007-ben fordult elő, hogy nem Messi vagy Cristiano Ronaldo nyert a voksoláson, amelyen a szurkolók szavazatai (25 százalék) mellett a szövetségi kapitányok, válogatott csapatkapitányok és újságírók voksai döntenek.

Modric az előző szezonban klubjával megnyerte a Bajnokok Ligáját, augusztus végén pedig az európai szövetségnél (UEFA) is őt választották az Év játékosának.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik