Nemzetközi foci

Óriási gödörben: Nagy Ádámék is elverték az AS Romát – VIDEÓ

A magyar középpályás végigjátszotta a találkozót, továbbra is nyeretlenek az új idényben Dzekóék.

A négygólos Torino–Napoli összecsapás után négy mérkőzéssel folytatódott vasárnap 15 órakor az olasz bajnokság ötödik fordulója.

A legnagyobb figyelem a Bologna–Roma meccsre irányult, ahol mindenképpen fontos lett volna a vendégek számára a három pont begyűjtése, hiszen az első négy körben ez egyszer sem jött össze Eusebio Di Francesco vezetőedző csapatának, sőt, pár nappal ezelőtt a Bajnokok Ligájában kilátástalan játékkal kaptak ki a Real Madrid otthonában.

A lejtmenet azonban ezúttal is folytatódott, a Bologna Nagy Ádámmal a soraiban magabiztos, győzelmet aratott – a magyar középpályás végigjátszotta a találkozót, a vendégektől azonban egy perc lehetőséget sem kapott Patrik Schick, akinek a szuperdögös nővére nem is olyan régen ledobta a textilt.

A Bologna egyébként az első gólját a 36. percben szerezte, ezzel pedig megtörte az átkot, 564 perc után talált be újra bajnokin – ezelőtt még Verdi volt eredményes az előző szezonban, a Chievo elleni májusi találkozón.

Róma másik fele azonban örömmámorban úszott, a Lazio simán megverte otthon a Genoát, a hazaiaknál Caicedo, Immobile kétszer és Milinkovics-Szavics is betalált, míg a vendégek gólját Krzysztof Piatek szerezte – a lengyel támadó Andrij Sevcsenko (1999. október) óta az első játékos, aki az első négy olasz bajnokiján ötször is bevette az ellenfelek kapuját.

Verdi 1-0

Santander 2-0

Serie A, 5. forduló

Torino–Napoli 1-3 (0-2)
Bologna–Roma 2-0 (1-0)
Chievo–Udinese 0-2 (0-0)
Lazio–Genoa 4-1 (2-0)
Milan–Atalanta 2-2 (1-0)
később kezdődik: 
20.30: Frosinone–Juventus
pénteken játszották:
Sassuolo–Empoli 3-1 (1-1)
szombaton játszották:
Parma–Cagliari 2-0 (1-0)
Fiorentina–SPAL 3-0 (2-0)
Sampdoria–Inter 0-1 (0-0)

címlapfotó: AS Roma Twitter

Olvasói sztorik