Nemzetközi foci

Jó hírek érkeztek Sallai Roland sérüléséről

Ha nincs zúzódás a koponyáján, a magyar légiós a következő bajnokira már visszatérhet.

Christian Streich, az SC Freiburg labdarúgócsapatának vezetőedzője bízik benne, hogy Sallai Roland a fejsérülése után mielőbb, már kedden visszatérhet a pályára – írja az MTI.

“Roland már sokkal jobban van. Amennyiben nincs zúzódás a koponyáján, már kedden, a Schalke elleni mérkőzésen visszatérhet” – idézi az edzőt a Süddeutsche Zeitung vasárnapi száma.

Hozzátette, a ciprusi APOEL-től 4,5 millió euróért igazolt csatár lendületet és gyorsaságot hozott a játékukban, amire nagy szükségünk van.

Az augusztus 31-én érkezett Sallainak a szombati volt az első mérkőzése a Freiburgban. Új csapata 3-1-re győzött a VfL Wolfsburg otthonában, a magyar légiós előbb gólt szerzett, majd kiharcolt egy büntetőt, sárga lapot kapott, végül a 41. percben le kellett cserélni, mert összefejelt Ignacio Camachóval.

Jochen Saier sportigazgató szerint a magyar válogatott futballista nagyon jó munkát végzett a pályán, sőt ennél jobb nem is lehetett volna. A sérülésről elmondta, Sallai szédült és nem látott rendesen, márpedig ezeket a tüneteket komolyan kell venni, ezért cserélték le a szünet előtt.

Címlapkép: firo Sportphoto / Fabian Simons / augenklick/firo Sportphoto / DPA

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik