Nemzetközi foci

Visszafogott teljesítmény: Asensio góljával nyert a Real Madrid – VIDEÓ

Több nagy helyzetet is kidolgozott az Espanyol a szombat esti spanyol bajnokin, de a királyi gárda nagy nehezen behúzta a három pontot.

A Real Madrid vezetőedzője, Julen Lopetegui öt helyen változtatott a szombati bajnokin az AS Roma elleni Bajnokok Ligája-találkozón parádézó kezdőcsapathoz képest: bekerült Thibaut Courtois, Álvaro Odriozola, Nacho, Ceballos és Asensio, míg Keylor Navas, Dani Carvajal, Marcelo, Kroos és Gareth Bale ezúttal pihent.

Az első játékrész nem is sikerült olyan látványosra és meggyőzőre a madridiak részéről, mint az olaszok elleni hétközi összecsapás, ám még a szünet előtt Marco Asensio megszerezte a vezetést. Luka Modric lövését követően egy kis szerencsével a spanyol támadó elé került a labda a leshatáron, a 20-as mezben játszó realos pedig kilőtte a bal alsót – az asszisztens ugyan lest jelzett, de a videóbírózás után a játékvezető felülbírálta az ítéletét, jogosan.

Az első félidőben a gólon kívül még Ceballos parádés megoldásának is tapsolhatott a Bernabéu, ide kattintva megnézheted a középpályás varázslatos passzát.

Az Espanyol nem játszott alárendelt szerepet, Piatti és Hernán is könnyedén gólt szerezhetett volna – előbbi mellé lőtt nagy helyzetben, utóbbi kísérleténél Courtois védett –, sőt, a 65. percben Borja Iglesias már a kapufát is eltalálta, miután lecsapott Sergio Ramos hatalmas hibájára.

Diego Lopez kapusnak is akadt dolga, Modric lövésénél bravúroznia kellett a 47. percben, majd Sergio Ramos fejesénél védett nagyot. Újabb gól azonban már nem született, Asensio találata három pontot ért.

Asensio gólja

Spanyol bajnokság, 5. forduló

Rayo Vallecano–Deportivo Alavés 1-5 (1-2)
Celta Vigo–Real Valladolid 3-3 (2-1)
Eibar–Leganés 1-0 (0-0)
Getafe–Atlético Madrid 0-2 (0-1)
Real Madrid–Espanyol 1-0 (1-0)
vasárnap játsszák:
12.00: Levante–Sevilla
16.15: Villarreal–Valencia
18.30: Real Betis–Athletic Bilbao
20.45: Barcelona–Girona
pénteken játszották:
Huesca–Real Sociedad 0-1 (0-0)

Címlapfotó: AFP

Olvasói sztorik