Nemzetközi foci

Mourinho kifakadt: „Sokkal többet vártam a támadóimtól”

Alexis Sáncheztől és Romelu Lukakutól sokkal többet várt a portugál tréner.

Bár a Manchester United vezetni tudott a Wolverhampton ellen, a vége mégis pontosztozkodás lett. José Mourinho, a „vörös ördögök” trénere meglehetősen korrekt módon értékelt, elismerte, hogy a Wolves keményebben küzdött, de külön kiemelt olyan játékosokat, akiknek teljesítményével nem igazán volt megelégedve:

„Azt gondolom, hogy az eredmény igazságos. Megérdemelték a pontot, és mi is azt, hogy nem hárommal mehettünk haza. Sokkal jobban kezdtek, agresszívabbak és elszántabbak voltak, de nem értem, hogy mi miért nem voltunk motiváltak. Összességében sokkal többet vártam a támadóimtól. Nem volt elég kreativitás, illetve dinamizmus a játékban.”

Nem árulunk zsákbamacskát azzal, ha azt mondjuk, hogy a portugál edző itt Alexis Sánchezre és Romelu Lukakura gondolt.

A csapat középpályása, Marouane Fellaini is úgy látta, ennél sokkal többet is tehettek volna:

Nagyon csalódottak vagyunk, ennél jobbat kell nyújtanunk. Az Old Traffordon ki kell használnod a lehetőségeidet, de ez ma nem igazán sikerült. Újra kell gondolni a játékunkat, de már a keddi Bajnokok Ligája-meccsünkre koncentrálunk.”

Mourinho értékelésénél már csak a Fradi-edző megszólalásán nézünk nagyokat, egy valami különösen szúrta a szemét.

Címlapkép: LINDSEY PARNABY / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik