Nemzetközi foci

A Real Madrid elnöke elárulta, Ronaldo miért pont a Juventushoz igazolt

Florentino Pérez elmondása szerint senki sem közelítette meg a „zebrák" ajánlatát.

Cristiano Ronaldo nyári klubváltása az egész világot sokkolta. Mint ismert, a portugál klasszis kilenc év után intett búcsút a Real Madridnak, hogy négy évig a Juventust erősítse. Azonban egészen idáig nem lehetett tudni, hogy vajon volt-e más csapat is a képben, vagy csak a torinóiak érdeklődtek Ronaldo iránt.

Erre a „királyi gárda” elnöke, Florentino Pérez adta meg a választ, aki nagyjából először beszélt az utóbbi idők legmeghatározóbb transzferéről mi szerint, érdeklődők ugyan voltak, de nem tudták megközelíteni a „zebrák” ajánlatát:

„Ez volt idén a legdrágább eladásunk. Senki sem ajánlott többet százmillió eurónál.”

Az utóbbi pár nap igazi hullámvasút volt Ronaldo számára, hiszen meglőtte első góljait a Seria A-ban, majd a kiállították a Bajnokok Ligájában, ráadásul sajtóhírek szerint az is eldőlt, hány meccsre tiltják el.

Címlapkép: Matthew Ashton – AMA/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.