Nemzetközi foci

A telefonokat hibáztatja Francesco Totti

A csapatszellemet hiányolja.

Francesco Totti egy hét múlva lesz 42 éves, és ebből az alkalomból megjelenik önéletrajzi könyve. Eközben interjút adott a La Repubblica című napilapnak.

Az AS Roma igazgatói posztjáról elmondta, nagyon jól ismeri a játékosokat, hiszen nemrégiben még olyan volt, mint ők.

Ismerem a pillantások és a félmondatok titkos nyelvét. Próbálom hasznossá tenni magamat. Most azonban már szinte kizárólag angolul folynak a beszélgetések, aki nem ismeri a nyelvet, semmit sem ért. Sajnos így kevésbé lehet csapattá válni, amikor például a felkészülési időszakban lejönnek a pályáról, mindenki elkülönül, visszahúzódik a szobájába a telefonjával, és az internetet bújja, meg üzeneteket küld – magyarázta Totti.

A világbajnoki támadójátékos klubja szerdán 3-0-ra kikapott a Real Madrid otthonában a Bajnokok Ligájában, erről ide kattintva olvashatsz!

nyitókép: Matteo Bottanelli/NurPhoto via Getty Images

Olvasói sztorik