Nemzetközi foci
during the serie A match between Juventus and US Sassuolo at Allianz Stadium on September 16, 2018 in Turin, Italy.

Ronaldo bevallotta: feszült volt, amiért nem jöttek a gólok

A portugál klasszis nagyon örül a duplának, de bevallotta: csak idő kérdése volt, hogy végre megtörje a gólcsendet.

Korábban beszámoltunk arról, hogy az olasz élvonal negyedik fordulójában a Juventus FC hazai pályán 2-1-re verte a Sassuolót. A „zebrák” mindkét találatát Cristiano Ronaldo jegyezte: az első, emlékezetes gólt ITT mutattuk videón, a másodikat pedig ITT.

Azt is megírtuk, milyen új becenevet kapott a portugál ikon, akinek máris a lábai előtt hever az olasz szaksajtó.

Ronaldo egyébként a lefújás után így nyilatkozott:

Boldog vagyok, fontos volt, hogy jól kezdjük a mérkőzést. A Sassuolo jól védekezett, de nagyon intenzív teljesítményt nyújtottunk, így megérdemelten nyertünk. Nagyon vártam már arra, hogy végre eredményes legyek a Juve színeiben tétmérkőzésen, boldog vagyok, hogy sikerült a hálóba találnom. A legfontosabb persze, hogy a csapat nyert. Természetesen az elmúlt időszakban kicsit feszült voltam, hiszen mindenki arról beszélt, hogy nem sikerül gólt lőnöm a nyári klubváltás óta. Részemről is nagy volt tehát a várakozás, köszönöm a csapattársaimnak, hogy mindvégig támogattak. Keményen dolgoztam az elmúlt időszakban, tehát csak idő kérdése volt, hogy megtörjem a gólcsendet. Úgy érzem, egyre jobban alkalmazkodom az olasz futballhoz.

– fogalmazott a portugál ikon, akit már a szerdai, BL-meccsről is kérdeztek. A torinóiak a Valencia otthonában kezdik meg az idei sorozatot. A kvartettben a Manchester United és a Young Boys lesz a további ellenfél ősszel.

– A Bajnokok Ligája a kedvenc sorozatom. Nehéz csoportba kerültünk, de csak arra fókuszálunk, hogy a legjobbunkat vigyük ki a pályára – zárta szavait CR.

TURIN, ITALY - SEPTEMBER 16:  Cristiano Ronaldo of Juventus FC celebrates the victory at the end of the serie A match between Juventus and US Sassuolo at Allianz Stadium on September 16, 2018 in Turin, Italy.  (Photo by Emilio Andreoli/Getty Images)
Cristiano Ronaldo a lefújás után a mezétől is megszabadult – fotó: Emilio Andreoli/Getty Images

címlapkép: Claudio Villa./Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Real Madrid's French forward Karim Benzema celebrates his second goal during the Spanish League football match between Real Madrid and Athletic Bilbao at the Santiago Bernabeu Stadium in Madrid on April 21, 2019. (Photo by GABRIEL BOUYS / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.