Nemzetközi foci

Európai csapat játékosa lesz Dzsudzsák Balázs – sajtóhír

A Fortuna Sittard érdeklődik a magyar játékos iránt.

Dzsudzsák Balázs továbbra is klub nélkül áll, annak ellenére, hogy az utóbbi időben rengeteg helyen felmerült a neve. Most azonban visszatérhet Hollandiába, ugyanis az 1Limburg információi szerint az Eredivisie-ben szereplő Fortuna Sittard érdeklődik iránta.

A holland csapatnál mindenképpen szükség lenne tapasztaltabb játékosra, Dzsudzsák pedig pontosan bele is illene az elképzelésekbe. Ráadásul az is a Fortuna felé billentheti a mérleget, hogy ugyanúgy Vörösbaranyi József a menedzsere a klub magyar játékosának, Dobos Áronnak is.

Vörösbaranyi egyébként úgy nyilatkozott, egyelőre nem mondhat semmit, de a következő napokban már elképzelhető, hogy lesz némi információja.

Címlapkép: AFP/ATTILA KISBENEDEK

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik