Nemzetközi foci

Klubja megbünteti Balotellit a túlsúlya miatt

Mihamarabb vissza kell nyernie legjobb formáját.

A korábbi botrányhős Mario Balotelli pályafutása Nizzában végre ismét sínre került, a balhék helyét újra a gólok vették át. Egész idén nyárig…

A bajnoki szünetben sokáig a távozást fontolgatta, nem edzett, kihagyta az alapozást, végül mégis maradt az OGC Nice kötelékében.

Az olasz válogatott lengyelek elleni meccsén kezdő volt, ezzel reflektorfénybe került, milyen gyenge formában van. A második félidőben lecserélték, de az ügy nem ért véget.

Mariónak nagyszerű idénye lesz a mostani, mert remek játékos, akit ismét a lehető legjobb fizikai állapotba hozunk ‒ nyilatkozta Jean-Pierre Rivére nizzai klubelnök.

Mivel a csatár állítólag 100 kilót nyom, tehát komoly súlyfelesleggel küzd, a franciáknak lesz dolguk bőven az olasz futballistával.

Rivére futballpéldával szólva megjegyezte, Balotelli lesre játszott, vagyis ő tehet arról, ami történt, márpedig náluk nem szokták eltérően kezelni a játékosokat… Utóbbi megjegyzése minden bizonnyal azt jelenti, legnagyobb sztárjuk sem kerülheti el a pénzbüntetést.

Az már korábban is biztosnak tűnt, hogy a csatár pénteken a Stade Rennes elleni bajnokin nem kap lehetőséget.

nyitókép: Matteo Ciambelli/NurPhoto

Olvasói sztorik