Nemzetközi foci

Már most lehet matekozni a Nemzetek Ligájában

Az Eb-re is osztanak helyeket a sorozatban.

A görögök elleni 2-1-es győzelmével második helyen áll csoportjában a magyar válogatott a Nemzetek Ligája C osztályának második, keddi fordulóját követően. Hogy mit mondott Marco Rossi szövetségi kapitány a találkozóról, azt itt tudod elolvasni.

A 2. csoportot Finnország együttese vezeti, miután Rossi csapatának szombati legyőzése után kedden Észtországot is 1-0-ra múlta felül. Az összes keddi meccsről itt írtunk bővebben.

A nemzeti csapat két idegenbeli összecsapással folytatja szereplését a Nemzetek Ligájában: október 12-én a görög, három nappal később pedig az észt együttes vendége lesz.

A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet is meg lehet szerezni. Alapesetben minden osztályban a csoportgyőztesek 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg a 2020-as Európa-bajnokság indulási jogáért.

Valójában viszont azon csapatok szerepelnek majd a rájátszásokban, amelyek az adott osztályban a legelőkelőbb helyen zártak, de a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről.

Ez azt jelenti, ha van egy olyan csoportgyőztes, amely sikerrel vette a hagyományos Eb-selejtezőt, akkor a csoportmásodikok közül a legjobb kerül a helyére a rájátszásba. Ott a legelőkelőbb helyen rangsorolt válogatott fogadja a legalacsonyabb besorolásút – a második a harmadikat –, és a továbbjutás egy meccsen dől el.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik