Nemzetközi foci

Két ember ha­lá­lát okozta az ismert argentin labdarúgó – FOTÓ

A korábban a Boca Juniorsban is megforduló Nahuel Zárate a a jelentések szerint belehajtott egy taxiba.

A jelentések szerint vasárnap hajnalban belehajtott autójával egy taxiba a 25 éves argentin labdarúgó, Nahuel Zárate, aki jóval a megengedett sebesség felett közlekedett. A The Sun úgy tudja, a taxiban két utas, egy 54 és egy 55 éves férfi életét vesztette Buenos Airesben.

Megérezte a magyar válogatott vereségét, elképesztő összeget nyert honfitársunk
Volt olyan ember Magyarországon, aki kifejezetten örült a finn győzelemnek szombaton.

Az esetet az utcán lévő kamerák is rögzítették, így a jelenleg klub nélkül álló és legutóbb az argentin élvonalbeli Atlético Tucumánban játszó szélsőt azonnal letartóztatták, miután a kisebb sérülését követően kiengedték a kórházból.

Záraténak korábban fényes jövőt jósoltak, 2013-ban mutatkozott be Argentína egyik legnépszerűbb klubjában, a Boca Juniorsban a River Plate elleni rangadón, ám 2016-ban elhagyta a csapatot.

A keddi nap folyamán sajnos nem ez volt az egyetlen tragikus hír, korábban megírtuk, hogy mérkőzés közben hunyt el a magyar klub elnöke.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik