Nemzetközi foci

De Geának bérelt helye van a spanyol válogatottban

Az új szövetségi kapitány a világ egyik legjobb kapusának nevezte.

Luis Enrique győzelemmel mutatkozott be a spanyol válogatott szövetségi kapitányaként, miután csapata 2-1-re nyert a londoni Wembley Stadionban a Nemzetek Ligája szombati játéknapján, az A-osztályban.

A vendégsikerhez tevékenyen hozzájárult a kapus David De Gea, akinek volt néhány bravúros védése.

Mivel klubjában, a Manchester Unitedben mostanság nem nyújt kimondottan jó teljesítményt, valamint a nyári világbajnokság sem sikerült jól számára, a szombati meccs nagyszerű alkalom volt, hogy válogatottbeli csapattársai, illetve szövetségi kapitány alaposan megdicsérje.

Soha nem voltak kétségeim De Gea felől. Elkövetett néhány hibát, ugyanúgy, mint mindenki más, de akkor is ő a világ egyik legjobbja, ezt ezen a meccsen, és egész évben megmutatta, illetve a számok is igazolják. Nagyon nyugodt vagyok vele kapcsolatban – magyarázta.

Az edző mellett a csapattársak, többek között Rodrigo és Sergio Ramos is megemlítette nyilatkozatában a kapust.

Megmentett minket, ez mindig fontos ahhoz, hogy jól teljesítsünk. Remélem, mindannyian pozitívan értékelitek ‒ mondta az újságíróknak Rodrigo.

Luis Enrique az első meccséről elmondta, nagyon elégedett volt azzal, amit látott, de azért nyújthattak volna még jobb teljesítményt is.

Nagyon boldog vagyok. Akadnak dolgok, amiken javítanunk kell, de pozitívum, hogy tudtuk, nagyobb esélyünk van a győzelemre, ha megpróbáljuk megszerezni a harmadik gólunkat. Szeretem ezt a mentalitást, és remélem, mindig is a játékunk része lesz ‒ vélekedett.

nyitókép: ADRIAN DENNIS / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.