Nemzetközi foci

Jól figyelj, először léphet pályára az „új” Barcelona!

A hírek szerint Valverde több nyári érkezőnek is bizalmat szavaz a kezdőcsapatban.

A spanyol bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján a Barcelona az újonc Huescát látja vendégül – a katalánoknak fel kell kötniük a gatyájukat, a rivális Real Madrid támadósora szombat este parádézott, ide kattintva megnézheted a gólokat.

A válogatott szünet előtt mindenképpen fontos lenne a győzelem a Barca számára, egyrészt ezzel pontszámban beérné a Real Madridot, másrészt pedig ötpontos előnyre tenne szert a bukdácsolva rajtoló Atlético Madriddal szemben. Hiába tűnik azonban toronymagas esélyesnek a katalán gárda, hiba lenne lebecsülni a vendégeket, akik az Eibar elleni győzelemmel és az Athletic Bilbao elleni bravúros döntetlennel – mindkétszer idegenben – indították a szezont.

Intő jel lehet továbbá a hazaiak számára, hogy 2010-ben, még a Pep Guardiola-érában az akkori újonc, a Hercules viccelte meg Lionel Messiéket a Camp Nouban és vitte el a három pontot a bajnokság korai szakaszában. Mivel a Huesca történelme során a mostani idényben szerepel először az élvonalban, így most találkozik először a két csapat bajnoki találkozón, a Spanyol Kupában viszont már összefutottak. 2014-ben a Barcelona idegenben 4-0-ra, hazai pályán 8-1-re ütötte ki az akkor harmadosztályú ellenfelét.

Döntened kell: a Fradi–Vidit nézed vagy a Barcelonát
Tizennyolc meccs szerepel a vasárnapi tévés programban.

A Huesca olyan lelkesedéssel játszik, ahogyan azt az újonc csapatoktól megszokhattuk. Megmutatták, hogy képesek jó eredményeket elérni olyan nehéz stadionokban is, mint például az Eibar vagy a Bilbao otthona, és biztos vagyok benne, hogy ellenünk sem fognak félni. Voltak már nehézségeink újonnan feljutott csapatok ellen, tudjuk, milyen mérkőzésre kell számítanunk – nyilatkozta Ernesto Valverde, a Barcelona vezetőedzője a találkozó előtt.

A Barca trénere számíthat a legfontosabb játékosaira, technikai döntés miatt Rafinha és Vermaelen, míg sérülés következtében Denis Suárez, Samper és Alena maradt ki a keretből. A katalán Sport című lap azt várja, hogy vasárnap a kezdőcsapatban kap helyet a francia Lenglet és a chilei Vidal, vagyis Valverde edző fokozatosan elkezdi a csapatba építeni a nyári érkezőket.

A 18.30-kor kezdődő összecsapást a Spíler2 Tv élőben közvetíti.

Várható kezdőcsapatok. Fotó: sport.es

címlapfotó: AFP / Benjamin CREMEL

Olvasói sztorik