Nemzetközi foci

Klopp szerint jobb lenne, ha játékosa megtartaná magának a véleményét

Áll a bál német menedzser és Mignolet között?

Mint ismert, a Liverpool FC nyáron kapusfronton jól erősített, hiszen megszerezte Alissont, akivel azonnal elsőszámú hálóőrként számol Jürgen Klopp. A liverpooliak mindeközben elengedték Lloris Kariust két évre kölcsönben a török Besiktashoz, így az angol klubnál Simon Mignolet lett a második számú hálóőr.

Csakhogy a játékos ezzel a pozícióval kicsit sem elégedett, ő is távozni szeretett volna, akár kölcsönben. Mignolet elégedetlenségének több ízben hangot adott.

Karius váltása a helyzetemen semmit sem változat. Ez a helyzet egyszerűen bizarr. Mindig világosan fogalmaztam: játszani akarok. Semmi különbséget nem jelent számomra, hogy második vagy harmadik számú kapus vagyok. Lloris távozása után senki nem beszélt velem a klub részéről. Fogalmam sincs, milyen jövőt képzelnek el velem. Furcsa, hogy Lloris kölcsönbe mehetett, engem viszont nem engedtek el, pedig lett volna hasonló lehetőségem

– fogalmazott a hálóőrKlopp ugyanakkor azt javasolta játékosának, inkább tartsa meg magának a véleményét.

Természetesen tudom, nem boldog Simon attól, hogy ő a második számú hálóőr, de ennél akadnak sokkal rosszabb dolgok a világon – ráadásul ez a szerepkör is egész jól fizet neki a Liverpoolnál. Az biztos, hogy nem engedjük el, profi játékos, jól kezeli majd ezt a helyzetet is.

címlapkép: Jan Kruger/Getty Images

Olvasói sztorik