Visszatér Spanyolországba a Barcelona utánpótlás-akadémiáján nevelkedő Sandro Ramírez, akit ezúttal a Real Sociedadnak adott kölcsön egy évre az Everton – olvasható a spanyol klub honlapján. Ha már Barca, ide kattintva megnézheted, milyen brutális ellenfeleket kaptak Messiék a BL-csoportkörben.
Ramírez 2015-ben csatlakozott a Barca felnőtt keretéhez, amelyben összesen harminckét tétmeccsen lépett pályára, ezeken hét gól és két gólpassz a mutatója. A két szélen és középen is bevethető támadó egy évvel később a Málagához került, majd 2017 nyarán lecsapott rá a Premier League-ben szereplő Everton, a liverpooli csapatnál azonban nem tudott maradandót alkotni.
Az őszi szezonban nyolc bajnokin kapott lehetőséget, ám ezeken nem győzte meg a szakmai stábot, így a télen kölcsönadták a Sevillának, ezúttal pedig szintén erre a sorsra jutott, csak a végállomás különbözik.
címlapfotó: AFP / CRISTINA QUICLER
![Az exbarcás támadó ismét visszatér a spanyol élvonalba – hivatalos 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/23/2018/08/000_rv8nd-e1535658799807.jpg)