Nemzetközi foci

Szalai Ádám nem tud önfeledten örülni a csodagólnak

A játékos a pontszerzésnek jobban örült volna a Bayern ellen. Elárulta azt is, nyáron nem engedélyezte számára a Hoffenheim a klubváltást.

Szalai Ádám a szezon eddigi két tétmeccsén mindkétszer kilencven percet játszott, és a bajnoki nyitányon gólt lőtt a Bayern Münchennek – a parádés találatot ITT mutattuk videón. Teljes a bizalom felé a Hoffenheim részéről, és ő dolgozik tovább ezerrel, hogy ez így is maradjon. A csatár interjút adott a Sport TV, Germánia című műsorában, ahol elárulta:

Aki ismer, tudja, hogy mindig is cspatjátékosvoltam, ezért a hétvégi gólra nem úgy tekintek vissza, hogy csodásan érzem magam néhány nappal a mérkőzés után. Sokkal jobban örültem volna, ha a gólom pontot ért volna a csapat számára, sajnálom, hogy 1-1 után így alakult a mérkőzés.

Mint ismert, miután Szalai egyenlített, a Bayern még rúgott két gólt, így alakult ki a 3-1-es végeredmény.

– Ez már a tizedik szezonom a Bundesligában, amire nagyon büszke vagyok. Természetesen jó és biztató kezdés, hogy a kupameccsen és a bajnokságban is kezdő lehettem. Próbálom meghálálni a bizalmat, amit évek óta kapok a klubtól, dolgozok tovább ezerrel, hogy minél több mérkőzésen pályára léphessek. Jön a Bajnokok Ligája is, jó formában érzem magam és készen állok a következő mérkőzésekre.

Ragaszkodik Szalaihoz a Hoffenheim

Ez az ötödik szezonom a Hoffenheimnél, tavaly szerződést hosszabbítottunk, ezáltal érezhetem a bizalmat. A mostani nyári átigazolási szezonban szóba sem kerülhetett a klubváltásom, ezt bizonyítja az is, hogy az első két mérkőzésen ott voltam a kezdőben.

A teljes beszélgetés ITT érhető el.

Szalai Ádámhor ragaszkodik a Hoffenheim – fotó: Hoffenheim. Twitter

címlapkép: Sebastian Widmann/Bongarts/Getty Images

Olvasói sztorik