Nemzetközi foci

Hétszázmilliót költene csatárra a Vidi – sajtóhír

Armin Hodzic a kiszemelt.

Horvát lapok csütörtökön számoltak be róla, hogy a Dinamo Zagreb játékosa, Armin Hodzic lehet a Mol Vidi FC legújabb szerzeménye.

A hírek szerint a 23 éves támadóért 2.2 millió eurót, azaz átszámítva mintegy 715 millió forintot fizetne a magyar bajnok.

A bosnyák csatár a Liverpool utánpótlásában is nevelkedett, a felnőtt csapatban azonban nem kapott helyet. Még az angolok játékosaként szerepelt kölcsönben a Zeljeznicarnál, majd 2014-ben a Dinamo Zagrebhez igazolt, ahol 126 bajnokin 55 gólig jutott – a most futó szezonban két bajnokin kapott lehetőséget, egy gólja már van.

Mint ismert, a Vidi az európai kupacsoportkörre mindenképpen erősítene – az az AEK Athén elleni BL-selejtezős visszavágón dől el, hogy a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában szerepel az ősszel.

Címlapkép: AFP

A nemzetközi futball jó ideje egy olyan egyirányú utcában halad, ahonnan nem lehet sem kitolatni, sem megfordulni benne. Két opció van, az elakadás és a permanens továbbhaladás. A Szuperligával a topklubok a továbbhaladás mellett tették le a voksukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.