Nemzetközi foci

Lukaku már a válogatottól való visszavonulását tervezi

Elképzelhető, hogy a belga gólvágót már nem láthatjuk a következő vb-n.

Romelu Lukaku a belga válogatott egyik legkiemelkedőbb játékosa volt az oroszországi világbajnokságon, két góljával ő is hozzájárult, a végül a bronzéremig menetelő csapat sikereihez. Most azonban mindenkit megdöbbentett legutóbbi kijelentésével, ami a 2022-es vb-n való szereplésére vonatkozik:

„Az Eb után szerintem abbahagyom.”

A még mindig csak 25 éves gólvágó arról is beszélt, mi a fő célja a válogatottnak, illetve mi az, amit mindenképpen el kell érni:

Minden egyes tornán ott kell lennünk a legjobb négy között. Természetesen mindig a végső győzelemre hajtasz, de az elődöntőnél alább nem adod. Mi ezt a filozófiát követjük.”

A Manchester United csatára emellett úgy érzi, lassan itt az ideje az újabb generációnak is átadni a stafétát:

Igazából még el sem értem a karrierem csúcsát. Úgyhogy még küzdeni fogok a pozíciómért, de két év múlva már lehet, hogy engedékenyebb leszek a „konkurencia” számára.”

Címlapkép: VI Images via Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik