Nemzetközi foci

Hamarosan Zidane válthatja Mourinhót a ManUtd élén

Rangadó
Rangadó

2018. 08. 15. 08:39

A portugál kirúgásával semmit sem kockáztatna a Manchester United.

A francia L’Equipe című sportnapilap szerdai cikke szerint Zinédine Zidane szeretné a Premier League-ben folytatni edzői pályafutását, és készen áll átvenni José Mourinho helyét a Manchester United élén.

A 46 éves szakvezetőnek jelenleg nincs munkája, miután az előző szezon végén lemondott a Real Madrid vezetőedzői posztjáról. Két és fél év alatt nyert három Bajnokok Ligáját, két európai Szuperkupát, két klubvilágbajnokságot, valamint egy spanyol bajnokságot és egy spanyol Szuperkupát, vagyis napjainkban kétségkívül ő tekinthető a világ legsikeresebb edzőjének.

Mourinho növekvő nyomás alatt áll, hiszen a tavalyi Európa Liga-győzelem után a legutóbbi idényben semmit nem sikerült megnyernie csapatával. A portugál edző állítja, hogy a bajnoki ezüstérem karrierje egyik legjobb eredménye, ugyanakkor ne feledjük, hogy hátrányuk 19 pont volt a Manchester City mögött.

A menedzser idén nyáron ráadásul összezördült a vezetőséggel, elsősorban azért, mert megtagadták egy tapasztalt középhátvéd leigazolását a piac csütörtöki zárása előtt.

Toby Alderweireld (Tottenham) és Jérome Boateng (Bayern München) is a jelöltek között volt, de Ed Woodward ügyvezető végül egyiküket sem tudta megszerezni. Erre reagálva Mourinho figyelmeztette a vezetőséget, hogy a klubra nehéz szezon vár, ha a csapat minősége nem javult.

A hírek már a múlt hónapban is arról szóltak, hogy Zidane is szerepel a Manchester United vezetőinek listáján, arra az esetre, ha a portugál menedzser a szezon végén távozna.

Egyes kommentárok szerint Zidane-nak nincs edzői filozófiája, csapata nem rendelkezett különleges játékstílussal. Másrészt viszont tudja, hogyan kell kezelni a nagy egyéniségeket az öltözőben, és a cserékkel kiválóan képes belenyúlni a mérkőzésekbe.

Alkalmazása tipikus lépés lenne Woodward részéről, aki már korábban is vevő volt a nagy nevekre, függetlenül attól, hogy azok hogyan illeszkednek a klub terveibe. Ráadásul a Manchester United tele van tehetséges játékosokkal, csak a megfelelő emberre van szüksége, hogy kihozza belőlük a legjobbat.

nyitókép: Robbie Jay Barratt, AMA/Getty Images

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Brazil's forward Neymar (R) drives the ball past Argentina's midfielder Rodrigo Battaglia during the friendly football match Brazil vs Argentina at the King Abdullah Sport City Stadium in Jeddah on October 16, 2018. (Photo by - / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.