Nemzetközi foci bajnokok ligája

Egyedül az Újpest járt túl a Vidi FC ellenfelének eszén

Az AEK Athén remek mérleggel büszkélkedhet a magyarokkal szemben.

A Vidi FC jövő szerdán 21 órától fogadja a budapesti Groupama Arénában a görög AEK Athén együttesét a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában. A visszavágót hat nappal később, augusztus 28-án játsszák szintén 21 órától a görög fővárosban.

Az AEK-nak ez lesz a hatodik párharca magyar csapattal szemben az európai kupaporondon, és eddig egy kivétellel mindig sikerrel járt.

1972, UEFA Kupa:
AEK‒Salgótarjáni BTC 3-1
Salgótarján‒AEK 1-1

1983, KEK:
AEK‒Újpesti Dózsa 2-0
Újpesti Dózsa‒AEK 4-1

1998, UEFA Kupa:
Ferencváros‒AEK 4-2
AEK‒Ferencváros 4-0

1999, UEFA Kupa:
MTK Hungária‒AEK 2-1
AEK‒MTK Hungária 1-0

2000, UEFA Kupa:
Vasas Danubius Hotels‒AEK 2-2
AEK‒Vasas Danubius Hotels 2-0

Ebből is látszik, hogy a Salgótarján, a Ferencváros, az MTK és a Vasas hibába próbálkozott, bár egyik sem búcsúzott kettős vereséggel, túljutni csak az Újpest tudott görög ellenfelén.

A Vidi FC legnagyobb sikere az 1986-os UEFA Kupa-ezüstérem. Az AEK a BEK-ben 1969-ben, a KEK-ben 1997-ben és 1998-ban negyeddöntős, az UEFA Kupában 1977-ben elődöntős volt.

nyitókép: MB Media/Getty Images

Olvasói sztorik