Nemzetközi foci

Ifjabb Dárdai: ne gondolja senki, hogy az apám miatt játszhatok a Herthában

Dárdai Pál legidősebb fia őszintén beszélt az édesapjához fűződő viszonyához, de a hosszabb interjúból az is kiderült: Ibrahimovic az ő kertjükben focizik.

Először adott hosszabb interjút a Bild hasábjain Dárdai Pál legidősebb fia, ifjabb Dárdai Pál, akit Németországban csak Palkóként emleget mindenki. A beszélgetés során megkérdezték tőle, az elmúlt szezonban minek örült a legjobban: az érettséginek, a jogosítvány megszerzésének, az első profi szerződésnek vagy annak, hogy betöltötte a tizennyolcat.

Leginkább a profi szerződésemnek örültem, az egy igazi álom volt számomra. Egyébként az érettségit volt a legnehezebb megszerezni. A német és a testnevelés jól ment, de a matekban nem voltam túl jó. Végül 2,9-es átlaggal zártam, ezzel elégedett lehetek.

A 19 éves játékos a mögöttünk hagyott szezonban csereként két alkalommal kapott lehetőséget a Bundesligában, az Európa Ligában pedig egyszer kezdő volt, egyszer pedig a hajrában állt be. Arról is kérdezte a német lap, mikor lesz kezdő a Bundesligában.

– Amikor az edző a csapatba állít – mondta nevetve az ifjabbik Dárdai. – A célom, hogy az új szezonban legalább tíz meccsen ott lehessek.

Ifjabb Dárdai Pál a nyári felkészülés során sok lehetőséget kapott a Herthában – fotó: TF-Images/Getty Images

Az édesapjához fűződő viszonyáról

– Otthon egyáltalán nem beszélünk a fociról, minden teljesen normális és átlagos nálunk is. Ha viszont a Herthával edzünk vagy meccsünk van, akkor nem úgy tekintek rá, mint az édesapámra. Ahogy a csapattársaim, úgy én is Pálnak hívom. Velem még kicsit szigorúbb is, mint a többiekkel. Ha például velem szemben szabálytalankodnak, nem állítja meg a játékot.

Elvárja tőlem, hogy többet dolgozzak, mint a társak. Ez szerintem teljesen normális. Nem szeretném, ha bárki azt gondolná: az édesapám miatt játszhatok a Herthában.

Ibra is a Dárdai-kertben focizik

Természetesen vannak olyan gondolataink, milyen jó lenne, ha három Dárdai (- Palkó, Márton és Bence – a három Dárdai-testvér – szerk.) játszana egyidőben a Herthában. Szerintem hasonlóra még nem volt példa a Bundesliga történelmében. A kertünkben ilyen jelenetek egyébként már többször lejátszódtak. Márton (16 éves) megszerzi a labdát a középpályán, én elfutok vele a szélen, Bence (12 éves) pedig befejezi az akciót és gólt lő. Bencét mi csak Ibrahimovicnak hívjuk, annyira hatékony.

Mi történik, ha nem lesz belőle profi futballista?

– Meglátjuk, mi lesz velem a jövőben… Ha a focival nem jönnek össze a terveim, szívesen tanulnék német-testnevelés szakos tanárnak. Ezért is volt mindenképpen szükségem az érettségire.

Ifjabb Dárdai Pál zárásként azt is elárulta: a korábbi kézilabdázó édesanyjától a gyorsaságot örökölte, az édesapjától pedig az állandó győzni akarást. Kiderült az is, mivel nagyon jól érzi magát otthon a szüleivel, így elképzelhető, hogy harminc éves koráig el sem hagyja a szülői házat.

címlapkép: TF-Images/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.