Nemzetközi foci

Morata mezszámot változtat a Chelsea-nél

Nemrég született gyermekei tiszteletére válik meg a kilencestől.

Álvaro Morata szinte már biztos, hogy marad a Chelsea-nél, így a körülötte mozgolódó pletyák is lassan elcsendesednek. Főleg a legutóbbi bejelentése után. Arról mi is beszámoltunk, hogy a londoniak spanyol csatára nemrégiben kétszeres apuka lett, ebből kifolyólag a következő szezontól nem kilencesben, hanem a gyermekek születésének dátuma miatt, a huszonkilences mezt fogja viselni.

Morata a csapat hivatalos oldalán a szurkolóknak is elárulta, miért is döntött így:

Ezt a napot sohasem fogom elfelejteni. A családom rendkívül fontos számomra, így szeretném őket még inkább megbecsülni, amikor a pályán vagyok. Ezért döntöttem úgy, hogy másik számot választok. Elnézést kérek a szurkolóktól, akik még olyan mezt vásároltak, amin még kilences szerepel a nevem alatt, de bízom benne, hogy megértitek és tiszteletben tartjátok a döntésemet. Köszönöm a támogatásotokat, remélem, idén sokkal több okunk lesz ünnepelni!”

Címlapkép: Glyn KIRK / AFP

Olvasói sztorik