Nemzetközi foci

Ez az a srác, akiben CR utódját látják a portugálok

Óriási karrier állhat a fiatal Joao Filipe előtt.

Véget ért a 2018-as U19-es labdarúgó Európa-bajnokság, ráadásul nem is akármilyen döntővel. A fináléban az olaszok és a portugálok csaptak össze, de a rendes játékidőben nem született döntés, a hosszabbításban pedig utóbbinak jött ki jobban a lépés.

Egész pontosan a 109. percig úgy tűnt, hogy jönnek a büntetők, de Pedro Correira találatára már nem érkezett válasz, így a 2016-os U17-es Eb után, ezúttal is nyerni tudott a portugál válogatott. A mérkőzés másik – ha nem a legnagyobb – hőse Joao Filipe volt. A Benfica játékosa két gólt is jegyzett a mérkőzésen, sokan úgy vélik, ő lehet Cristiano Ronaldo méltó utódja.

De az ő története nem is feltétlenül emiatt olyan érdekes. A sors furcsa fintora, hogy nagyjából tíz évvel ezelőtt, még a portugál csillagot kísérte a pályára. Mára mindketten Európa-bajnoknak mondhatják magukat ráadásul a fiatal játékos további karrierje során még le is körözheti hősét.

Ilyen volt régen. – Fotó: Reddit
És így néz ki ma, akció közben – Fotó:Timo Aalto / Lehtikuva / AFP

Címlapkép: Timo Aalto / Lehtikuva / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.